Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Vendégeink:
– Szeretettel köszöntjük Wim en Margariet van Voorent, akik a hollandiai Heemstede-ből érkeztek közénk. Az ő közösségük is támogatja a Técsői Református Egyházközséget és a kárpátaljai magyar testvéreinket. A háború kezdete óta rajtunk keresztül juttatják el támogatásukat Kárpátaljára. Az elmúlt napokban a Kolozsvár-Kerekdombi Református Egyházközséget látogatták meg és holnap indulnak vissza Hollandiába. Isten áldását kérjük életükre és szolgálatukra!
Alkalmaink:
– Ma 17 órakor Kátémagyarázatos istentisztelet lesz itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Kedden 18 órakor Presbiteri bibliaóra lesz az alagsori gyülekezeti teremben
– Szerdán 18 órakor istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek a gyülekezeti házba gyermekistentiszteletre (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 17 órakor kátémagyarázatos istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Énekkar:
– Az énekkar új időpontban tartja a próbáját ½ 18-tól van gyülekező és ¾ 18 órakor kezdődik a próba a Gyülekezeti ház alagsorában.
Konfirmáció:
-Szerdán 16 órára várjuk azokat a fiataljainkat, akik legalább 8. osztályosok és még nem kezdték el a konfirmációra való felkészülést. Akik eddig nem kezdték el a felkészülést, még csatlakozhatnak, ehhez a csoporthoz
– Csütörtökön 1630-ra, azaz fél ötre várjuk azokat, akik már az elmúlt évben is jártak konfirmáció előkészítőre
Csepeli hálaadás:
– November 10-én, vasárnap 16 órakor kezdődő istentiszteleten ad hálát a Budapest-Csepel-Központi Református Egyházközség a közösség alapításának 125. évfordulójáért.
Adakozás:
– Szeretettel várjuk a gyülekezet adományát a Hunyadi utcai ingatlanunk felújításához, hogy ott segéd-, beosztott lelkész számára megfelelő lakhatást tudjunk kialakítani.
Fel kell újítanunk a közműveket: víz-, csatorna- és villanyhálózatot. Ehhez kapcsolódóan a fürdőszobát és a fűtést is rendbe kellett tenni.
Kialakításra került egy új fürdőszoba, wc, új inverteres hűtő-fűtő klímák kerültek beszerelésre.
Örömmel jelentem, hogy a munkák nagy része már elkészült. A konyhabútor összeszerelése, egy kis villanyszerelési és vízszerelési munkálat van hátra.
Ezekhez a munkákhoz várjuk a gyülekezet anyagi támogatását!
Köszönjük mindazoknak, akik már támogatták adományukkal a felújítást.
Az épület takarítása lehetséges és szükséges is, aki ebben tud segíteni, kérem jelezze a lelkipásztornak.
Köszönöm azoknak az asszonytestvéreknek a szolgálatát, akik megkezdték a felújítás utáni nagytakarítást!
Templomtakarítás:
– A templomunkat már több éve, úgy tartjuk tisztán, hogy péntek délután jönnek a testvérek takarítani.
Ezen a héten, pénteken 17 órára várjuk a testvéreket a templom takarítás szolgálatára
Iratterjesztés:
– Advent első vasárnapja óta az új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben tud vásárolni.
Lectio: 1 Sámuel: 9, 1-13
Textus: 1 Sámuel: 8, 7 és 9, 9
Énekek:
261 (régi: 151)
Heidelbergi káté XLIV. Úrnapja
824: 1-6 (régi: 512)
105: 1-3
89: 1
289: 1-6 (régi 200)
799 : 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
Délután:
Lectio: Róma: 7, 1-25
Textus: Róma: 7, 1-6
Heidelbergi Káté: XLIV. Úrnapja
Énekek: 78: 1
19: 1, 4-7
698: 1-8 (régi: 503)
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc
„Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok,
hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak,
és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.
18Inkább növekedjetek a kegyelemben
és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.
Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”
(2 Péter: 3, 17-18)