Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Ady Endre Református Általános Iskola tanévzárója tanévzáróján a 3.a. osztály diákjai verssel szolgáltak, a többi jelen levő diák pedig az 5. zsoltár első két versét énekelte el.
Köszönjük pedagógusaink és technikai dolgozóink egész éves szolgálatát!
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Pénteken és szombaton elvittük az összegyűlt élelmiszer és egyéb tárgyi adományianakt, illetve az elmúlt hetekben összegyűlt pénzadományainkat Técsőre. Ez alkalommal holland testvéreink is voltak velünk. Wim és Margariet van Vooren a hollandiai Heemstedeből, az ottani református testvérek adományát hozta magával.
A técsőiek köszönik az adományokat és az értük mondott imádságokat és Isten áldását kérik a Kispest-Központi református testvérekre.
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alakalmaink:
– Szerdán 18 órakor istentiszteletet tartunk a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban, reménységünk szerint ekkor fogjuk megkeresztelni Vaskó Péter és felesége Horváth Éva első gyermekét Dánielt továbbá, Pintér Máté és Pintér-Csöndes Viktória első gyermekét Boróka Sárát. Hordozzuk imádságban a keresztelőre készülő családokat! (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Esküvő:
– Örömmel hirdetem a gyülekezetnek, hogy Dr. Bajgó Miklós nőtlen római katolikus legény eljegyezte, Dr. Molnár Emese református hajadont. Házasságkötésük tervezett időpontja, július 8.
Gyermek csendeshét:
– Tegnap minden jelentkezőnek visszajeleztünk a június 27-én Gyenesdiáson kezdődő csendeshétre.
Állás:
– A Szőlőskert Református Óvodában megüresedett egy dajka állás. Érdeklődni hétközben Rajkiné Sörös Andrea vezető óvónőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Az Ady Endre Református Általános Iskolába is keresünk pedagógusokat és technikai dolgozókat. Érdeklődni Botka Nóra intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Iskola használatba adása:
– Ebben az esztendőben lejár az önkormányzattal kötött 5 éves megállapodásunk az Ady Endre Református Általános Iskola épületének használatára. Polgármester úrral már korábban egyeztettünk ez ügyben és kértük, hogy 5 évnél hosszabb időre, térítésmentesen az egész épületet adja át az önkormányzat egyházközségünknek köznevelési célokra. Kérésünket nemrég írásban is megerősítettük. Hétfőn behívtak a jogi irodára, ahol tájékoztattak, hogy 2,5 millió forint kauciót kér az Önkormányzat. Ezután Polgármester úrral újra egyeztettem.
Szerdán kaptunk egy szerződéstervezetet, amiben már nem is szerepelt kaució. Csütörtökön reggel egy újabb tervezetett kaptunk, de ebben sem volt kaució.
Csütörtök délelőtt felhívott Varga Attila alpolgármester úr és arról tájékoztatott, hogy „ugyan tudnak Polgármester úr ígéretéről, de a képviselők többsége, akik ugyan nem alkotnak frakciót, de úgy döntöttek, hogy nemcsak a Baptista Szeretetszolgálattól, de tőlünk is kérnek kauciót.” Alpolgármester úrral hosszan beszéltünk telefonon, majd azt mondta, hogy csak 1millió forint kauciót fog módosításként részünkre javasolni, de kérte, hogy a délutáni testületi ülés előtt beszéljünk még. A testületi ülés előtt Varga Attila alpolgármester úr irodájában beszéltünk, ahol azt mondta, hogy 1 millió forint kauciót kell majd fizetnünk december 31-ig, de ezt megtehetjük akár részletekben is. Továbbá biztosított róla, hogy bármilyen segítségre van szükségünk, akár anyagira is számíthatunk az önkormányzatra.
Ezek után Varga alpolgármester úrral együtt bementünk a Városháza dísztermébe, ahol 5 perc múlva elkezdődött a Képviselő testületi ülés. Az ülés 2. napirendi pontja volt az Ady Endre Református Általános Iskola térítésmentes használatba adása. Varga alpolgármester úr kevesebb mint fél órával azután, hogy velem az irodájában beszélt, szót kért és bejelentette, hogy bár velem mást beszélt meg, javasolja, hogy a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség is adjon 2,5 millió forint kauciót, hogy így legyen az önkormányzatnak biztosítéka arra az esetre, ha a közüzemi számlák nem kerülnek befizetésre az iskolánál. A javaslatot a képviselő testület baloldali többsége Polgármester úr tartózkodása mellett a jobboldali képviselők tiltakozása ellenére elfogadta.
Az Ady Endre Református Általános Iskola összes közművét évekkel ezelőtt átírattuk, amennyiben valamelyik szolgáltató felé tartozás keletkezne, akkor azt a fenntartó Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközségnek kell rendeznie, ahogy sok évvel ezelőtt a Szőlőskert Református Óvoda köztartozását is a NAV az egyházközség bankszámlájáról inkasszálta.
Nagyon sajnálom, hogy a Képviselő testület egy része így járt el, ezúton is köszönjük Polgármester úr eddigi támogatását.
Templomtakarítás:
– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, pénteken a 17 órára, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.
Iratterjesztés:
– Erre az évre is elkészült saját naptárunk, amit a templom kijáratánál ingyen vehetnek el a testvérek!
Még vannak idei Bibliaolvasó Kalauzok, Kálvin Kalendáriumok és Falinaptárok, illetve az új énekeskönyv is megvásárolható az iratterjesztésben.
Orgona Cd:
– Örömmel jelentem a gyülekezetnek, hogy Szotyori Nagy Gábor orgonaművészünknek megjelent az Önálló „CD-je”, Felix Mendelssohn orgona műveiből. A CD-k az iratterjesztésben megvásárolhatók és az árukból befolyt összeget művész úr az orgona tisztítására, szükséges karbantartására ajánlotta fel.
Textus: 1 János: 3, 1-12
Énekek: 8: 1
329: 2 (új: 412)
Ker.: Pasku Benedek – Zsoltárok: 8, 5
Szülők: Pasku Péter és Kiss Eszter
134: 3
Heidelbergi Káté XXV. úrnapja
236: 1-7 (új. 184)
471: 1-4 (új: 831)
799: 1
Himnusz
Igehirdető: Harkai Ferenc
Aktuális intézkedések a COVID 19-hez kapcsolódóan:
Az Egyházközség elnökségének, Józsa József kurátornak, és Harkai Ferenc Csaba lelkipásztornak a a felelőssége, hogy minden előírás be legyen tartva.
„Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek,
mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük,
mert ezt tanítja a törvény és a próféták.”
Máté 7, 12
Kérjük, hogy a jelenlegi helyzetben csak egészségesen jöjjünk az alkalmakra. Minden templomi alkalmunkat közvetítjük, hogy akik betegség miatt nem lehetnek részesei a közösségnek, az igehallgatás lehetőségéből ne maradjanak ki.
Továbbra is bátorítunk mindenkit az oltás felvételére, hiszen az elmúlt egy évben megtapasztalhattuk a védőoltás segít a jelenlegi vírus ellen is.
Kérünk mindenkit, használja a bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítőt!
Megértésükben, együtt működésükben bízva, kérjük segítségüket!
A templomi – járványügyi – ülésrenddel kapcsolatban kérjük, mindenki figyeljen az ajtónál szolgálatot teljesítő presbiterek irányítására!
Fogadjuk el, hogy most nem tudunk a megszokott helyünkre ülni, hiszen érkezési sorrendben az első padoktól kezdve tudunk helyet foglalni. A később érkezők, lehet, hogy már csak a Gyülekezeti házban tudnak leülni.
Kérjük, mindenki hozzon magával otthonról Énekeskönyvet. Természetesen most is lehet a templomban a szokott helyről elvenni Énekeskönyvet.
Kivonulásnál figyeljünk arra, hogy először az első sorban ülők induljanak el, majd sorban haladjunk a hátsó padok felé, így elkerülhető, hogy a kijáratnál nagyon feltorlódjon a gyülekezet.
Mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy felelősséggel tartozunk egymás iránt!
Kérjük a gyakori kézmosás betartását és a száj és orr eltakarását mindenütt, ahol erre előírás van!
„Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. 18Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”
2 Péter: 3, 17-18