Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

Alakalmaink:

– A helyettesítések nehézsége miatt, nyáron csak akkor tartunk szerdán istentiszteletet, ha az előre hirdetjük

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Esküvő:

– Örömmel hirdetem a gyülekezetnek, hogy Dr. Bajgó Miklós nőtlen római katolikus rendvédelmi alkalmazott legény eljegyezte, Dr. Molnár Emese református svédmasszőr hajadont. Házasságkötésük tervezett időpontja, július 8.

Temetés:

– Az elmúlt héten június 22-én, szerdán a Kispesti temetőben búcsúztunk Veres Imréné, született: Gál Máriától, aki 79 éves korában, június 4-én hunyt el. A vigasztalás igéit a Józsué, 24, 15: alapján hirdettük. Isten vigasztalását kérjük: lányának, fiának, családjának és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt

– Pénteken, június 24-én délelőtt a Kispesti temetőben búcsúztunk Straub Attila testvérünktől, aki 51 éves korában június 7-én váratlanul hunyt el. A vigasztalás igéit: 1 János: 5,1-5: „Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született. 2Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait. 3Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek. 4Mert aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. 5Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?”; Máté:5, 16: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” és a János: 6, 68-69: „Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad 69És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje” alapján hirdettük.  Isten vigasztalását kérjük, feleségének, lányának és vejének, unokájának, szüleinek, nagymamájának, családjának és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt

Gyermek csendeshét:

– Holnap június 27-én indulunk Gyenesdiásra, gyermekeinkkel és ifjainkkal csendeshétre és jövő hét vasárnap érkezünk vissza.

 

Állás:

– A Szőlőskert Református Óvodában keresünk óvónőket. Érdeklődni hétközben Rajkiné Sörös Andrea vezető óvónőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.

Az Ady Endre Református Általános Iskolába is keresünk pedagógusokat és technikai dolgozókat. Érdeklődni Botka Nóra intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.

 

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, pénteken a 17 órára, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.

 

Iratterjesztés:

Erre az évre is elkészült saját naptárunk, amit a templom kijáratánál ingyen vehetnek el a testvérek!

Még vannak idei Bibliaolvasó Kalauzok, Kálvin Kalendáriumok és Falinaptárok, illetve az új énekeskönyv is megvásárolható az iratterjesztésben.

 

Orgona Cd:

– Örömmel jelentem a gyülekezetnek, hogy Szotyori Nagy Gábor orgonaművészünknek megjelent az Önálló „CD-je”, Felix Mendelssohn orgona műveiből. A CD-k az iratterjesztésben megvásárolhatók és az árukból befolyt összeget művész úr az orgona tisztítására, szükséges karbantartására ajánlotta fel.

 

Textus: 1 János: 5, 13-17

Énekek:                         9: 1

329: 2 (új: 412)

Ker.: Pintér Boróka Sára – Zsoltárok: 9

Szülők: Pintér Máté és Pintér-Csöndes Viktória

134: 3

Heidelbergi Káté XXVI. úrnapja

25: 1-4

434: 1 (új: 290)

434: 2-4 (új: 290)

799: 1

Igehirdető: Harkai Ferenc

Aktuális intézkedések a COVID 19-hez kapcsolódóan:

Az Egyházközség elnökségének, Józsa József kurátornak, és Harkai Ferenc Csaba lelkipásztornak a a felelőssége, hogy minden előírás be legyen tartva.

 

„Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek,

mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük,

mert ezt tanítja a törvény és a próféták.”

Máté 7, 12

Kérjük, hogy a jelenlegi helyzetben csak egészségesen jöjjünk az alkalmakra. Minden templomi alkalmunkat közvetítjük, hogy akik betegség miatt nem lehetnek részesei a közösségnek, az igehallgatás lehetőségéből ne maradjanak ki.

Továbbra is bátorítunk mindenkit az oltás felvételére, hiszen az elmúlt egy évben megtapasztalhattuk a védőoltás segít a jelenlegi vírus ellen is.

Kérünk mindenkit, használja a bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítőt!

Megértésükben, együtt működésükben bízva, kérjük segítségüket!

 

A templomi – járványügyi – ülésrenddel kapcsolatban kérjük, mindenki figyeljen az ajtónál szolgálatot teljesítő presbiterek irányítására!

Fogadjuk el, hogy most nem tudunk a megszokott helyünkre ülni, hiszen érkezési sorrendben az első padoktól kezdve tudunk helyet foglalni. A később érkezők, lehet, hogy már csak a Gyülekezeti házban tudnak leülni.

Kérjük, mindenki hozzon magával otthonról Énekeskönyvet. Természetesen most is lehet a templomban a szokott helyről elvenni Énekeskönyvet.

 

Kivonulásnál figyeljünk arra, hogy először az első sorban ülők induljanak el, majd sorban haladjunk a hátsó padok felé, így elkerülhető, hogy a kijáratnál nagyon feltorlódjon a gyülekezet.

 

Mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy felelősséggel tartozunk egymás iránt!

 

Kérjük a gyakori kézmosás betartását és a száj és orr eltakarását mindenütt, ahol erre előírás van!

 

„Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. 18Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”

 2 Péter: 3, 17-18