Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszer-adományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alakalmaink:
– A helyettesítések nehézsége miatt, nyáron csak akkor tartunk szerdán istentiszteletet, ha az előre hirdetjük
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Esküvő:
– Harmadik alkalommal hirdetem a gyülekezetnek, hogy Bajgó Miklós István és felesége Kassai Mária Erzsébet római katolikus, rendvédelmi alkalmazott legény fia Miklós eljegyezte, Molnár Károly és felesége Udvari Ágnes református, svédmasszőr hajadon leányát Emesét. Házasságkötésük megáldásának tervezett időpontja, július 8. péntek, 17 óra. Hordozzuk imádságban a házasságra készülő ifjú párt.
Gyermek csendeshét:
– Köszönjük a testvérek imádságát és az egyházközség jelentős anyagi támogatását, ami lehetővé tette hétfőtől máig hat éjszakát és hét nappalt tölthessünk újra a szeremleiekkel, 94-en Gyenesdiáson. Ebben az esztendőben 10-edszer voltunk Gyenesdiáson a Vadóctanyán. Ma ¾-ed 5-re csendeshét résztvevői épségben megérkeztek Kispestre.
Köszönjük a szolgáló ifjak és felnőttek segítségét, aminek következtében a gyermekeinkről jól tudtunk gondoskodni a ház munkatársaival együtt. Soli Deo gloria!- Egyedül Istené a dicsősség!
Állás:
– A Szőlőskert Református Óvodában keresünk óvónőket. Érdeklődni hétközben Rajkiné Sörös Andrea vezető óvónőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Az Ady Endre Református Általános Iskolába is keresünk pedagógusokat és technikai dolgozókat. Érdeklődni Botka Nóra intézményvezetőnél, vagy a lelkipásztornál lehet.
Templomtakarítás:
– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket, pénteken, hogy a 17 órakor kezdődő esküvő után, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.
Iratterjesztés:
– Erre az évre is elkészült saját naptárunk, amit a templom kijáratánál ingyen vehetnek el a testvérek!
Még vannak idei Bibliaolvasó Kalauzok, Kálvin Kalendáriumok és Falinaptárok, illetve az új énekeskönyv is megvásárolható az iratterjesztésben.
Orgona Cd:
– Örömmel jelentem a gyülekezetnek, hogy Szotyori Nagy Gábor orgonaművészünknek megjelent az Önálló „CD-je”, Felix Mendelssohn orgona műveiből. A CD-k az iratterjesztésben megvásárolhatók és az árukból befolyt összeget művész úr az orgona tisztítására, szükséges karbantartására ajánlotta fel.
Textus: Jelenések: 2, 8-11
Énekek: 89: 1
Heidelbergi Káté XXVII. úrnapja
164: 1-3 (új: 202)
200: 1 (új: 289)
200: 2, 6 (új: 289)
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc
Aktuális intézkedések a COVID 19-hez kapcsolódóan:
Az Egyházközség elnökségének, Józsa József kurátornak, és Harkai Ferenc Csaba lelkipásztornak a felelőssége, hogy minden előírás be legyen tartva.
„Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek,
mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük,
mert ezt tanítja a törvény és a próféták.”
Máté 7, 12
Kérjük, hogy a jelenlegi helyzetben csak egészségesen jöjjünk az alkalmakra. Minden templomi alkalmunkat közvetítjük, hogy akik betegség miatt nem lehetnek részesei a közösségnek, az igehallgatás lehetőségéből ne maradjanak ki.
Továbbra is bátorítunk mindenkit az oltás felvételére, hiszen az elmúlt egy évben megtapasztalhattuk a védőoltás segít a jelenlegi vírus ellen is.
Kérünk mindenkit, használja a bejáratnál elhelyezett kézfertőtlenítőt!
Megértésükben, együtt működésükben bízva, kérjük segítségüket!
A templomi – járványügyi – ülésrenddel kapcsolatban kérjük, mindenki figyeljen az ajtónál szolgálatot teljesítő presbiterek irányítására!
Fogadjuk el, hogy most nem tudunk a megszokott helyünkre ülni, hiszen érkezési sorrendben az első padoktól kezdve tudunk helyet foglalni. A később érkezők, lehet, hogy már csak a Gyülekezeti házban tudnak leülni.
Kérjük, mindenki hozzon magával otthonról Énekeskönyvet. Természetesen most is lehet a templomban a szokott helyről elvenni Énekeskönyvet.
Kivonulásnál figyeljünk arra, hogy először az első sorban ülők induljanak el, majd sorban haladjunk a hátsó padok felé, így elkerülhető, hogy a kijáratnál nagyon feltorlódjon a gyülekezet.
Mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy felelősséggel tartozunk egymás iránt!
Kérjük a gyakori kézmosás betartását és a száj és orr eltakarását mindenütt, ahol erre előírás van!
„Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. 18Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”
2 Péter: 3, 17-18