Budapest-Kispest-Központ, 2025. február 16.

Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.

 

Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:

Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.

A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.

Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”

 

Alkalmak:

– Ma 17 órakor kátémagyarázatos istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

Szerdán 18 órakor istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Csütörtökön 19 órakor bibliaórát tartunk az alagsori gyülekezeti teremben

– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek a gyülekezeti házba gyermekistentiszteletre. Reménységünk szerint meg fogjuk keresztelni Kóka András és felesége Kóka-Czeglédi Enikő Regina első gyermekét Árlen Andrást. Hordozzuk imádságban a keresztség sákramentumára készülő családot! (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

– Jövő vasárnap 17 órakor kátémagyarázatos istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)

 

Konfirmáció:

-Szerdán 16 órára várjuk azokat a fiataljainkat, akik legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre.

– Csütörtökön 1630-ra, azaz fél ötre várjuk azokat, akik már az elmúlt évben is jártak konfirmáció előkészítőre

 

Énekkar:

– Az énekkar hétfőn tartja a próbáját. Délután fél 6-tól van gyülekező és háromnegyed 6-kor kezdődik az éneklés a Gyülekezeti ház alagsorában.

 

Temetés:

– Az elmúlt héten, február 12-én, szerdán búcsúztunk a kispesti temetőben Tóth Ferenctől, aki 2024. december 28-án hunyt el életének 91. évében. A vigasztalás igéit Lukács evangéliuma 10, 20 alapján hirdettük: „De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.” Isten vigasztalását kérjük elhunyt testvérünk feleségének, fiának, menyének, unokájának és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt.

A lelkész családban is volt az elmúlt héten két temetés.

– Csütörtökön, február 13-án Hajdúsámsonban volt nagytiszteletű asszony nagybátyájának Hüse Istvánnak a temetése, aki február 1-jén 66 éves korában hunyt el.

– Pénteken, február 14-én az Érdi temetőben volt nagytiszteletű asszony bátyjának Hüse Attila Imrének a temetése, aki január 5-én 52 éves korában hunyt el. A vigasztalás igéi Lukács 11, 9 alapján hirdettük: „…kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.” Isten vigasztalását kérjük a családnak A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt.

 

Presbiteri gyűlés:

– Február 23-án, vasárnap a 10 órai istentisztelet után Presbiteri gyűlés lesz az alagsori gyülekezeti teremben az alábbi tárgysorozattal:

  1. Választói névjegyzék
  2. Vagyonleltár
  3. Lelkészi Díjlevél és egyéb javadalmak

– Március 1-jén, szombaton 9 órakor Presbiteri gyűlés lesz az alagsori gyülekezeti teremben, az alábbi tárgysorozattal:

  1. Missziói munkaterv
  2. 2024. évi Zárószámadás
  3. 2025. évi Költségvetés
  4. Kanonika vizitációs jegyzőkönyv

 

Köznevelési intézményeink 2025-26-os nevelési évvel kapcsolatos hírei:

– Mindkét intézményünk esetében igaz, hogy

– nem körzetes intézmények

– nem kell fizetni tandíjat

– keresztyén környezetben, minden olyan képzést megkapnak a gyermekek, mint az állami, önkormányzati intézményekben

– református-keresztyén hitéleti nevelés van

– a református gyermekek előnyt élveznek a jelentkezésnél

– modern felszerelésekkel, jó környezetben történik a nevelés

– jelentkezési lapok a Lelkészi hivatalban, illetve a templomban is elérhetőek, az intézmények honlapjairól pedig letölthetők

Iskolai előkészítő:

– Szeretettel, hívjuk az Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája ISKOLAKOSTOLGATÓ foglalkozásaira azokat a családokat, akiknél iskolába készülő óvodás gyermek van.

A következő alkalom március 11-én, kedden 17 órakor lesz, amikor az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük.

Az iskolában nyílt napot is fogunk tartani március 4-én a leendő elsősök szüleinek. A nyílt napon  a részvétel regisztrációhoz kötött.

Óvodai jelentkezés:

– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában is készülünk a következő nevelési évre.

Március 3-14ig lesznek nyílt napok, amikor meg lehet tekinteni az óvodai nevelést.

A jelentkezési lapokat március 14-ig kell leadni.

 

Iratterjesztés:

– Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.

Templomtakarítás:

– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket pénteken, 17 órakor, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.

 

Lectio: Ezékiel: 3, 1-27

Textus: Ezékiel: 3, 17

Énekek:                 24: 1

Heidelbergi káté VII. Úrnapja

202: 1-3

797: 1-4

834: 1

289: 1-6

799: 1

Igehirdető: Szabó Ábel beosztott lelkész

Délután:

 

Textus: Lukács: 11, 29-32

 

Heidelbergi Káté: VII. Úrnapja

 

Énekek:                 119: 1

769: 1-3

284: 1-8

799: 1

Igehirdető: Szabó Ábel beosztott lelkész

„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!

25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!

26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”

(4Móz: 6, 24-26)