Budapest-Kispest-Központ, 2025. február 23.
Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alkalmak:
– Ma 17 órakor orgonazenés-kátémagyarázatos istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán 18 órakor istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek a gyülekezeti házba gyermekistentiszteletre. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 17 órakor kátémagyarázatos istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Két hét múlva (március 9-én) böjt első vasárnapján megterítjük az úrasztalát és úrvacsorai közösségünk lesz, előtte március 4-én, keddtől bűnbánati istentiszteletek lesznek
Konfirmáció:
-Szerdán 16 órára várjuk azokat a fiataljainkat, akik legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre.
– Csütörtökön 1630-ra, azaz fél ötre várjuk azokat, akik már az elmúlt évben is jártak konfirmáció előkészítőre
Énekkar:
– Az énekkar hétfőn tartja a próbáját. Délután fél 6-tól van gyülekező és háromnegyed 6-kor kezdődik az éneklés a Gyülekezeti ház alagsorában.
Presbiteri gyűlés:
– Ma az istentisztelet után Presbiteri gyűlés lesz az alagsori gyülekezeti teremben az alábbi tárgysorozattal:
- Választói névjegyzék
- Vagyonleltár
- Lelkészi Díjlevél és egyéb javadalmak
– Március 1-jén, szombaton 9 órakor Presbiteri gyűlés lesz az alagsori gyülekezeti teremben, az alábbi tárgysorozattal:
- Missziói munkaterv
- 2024. évi Zárószámadás
- 2025. évi Költségvetés
- Kanonika vizitációs jegyzőkönyv
Köznevelési intézményeink 2025-26-os nevelési évvel kapcsolatos hírei:
– Mindkét intézményünk esetében igaz, hogy
– nem körzetes intézmények
– nem kell fizetni tandíjat
– keresztyén környezetben, minden olyan képzést megkapnak a gyermekek, mint az állami, önkormányzati intézményekben
– református-keresztyén hitéleti nevelés van
– a református gyermekek előnyt élveznek a jelentkezésnél
– modern felszerelésekkel, jó környezetben történik a nevelés
– jelentkezési lapok a Lelkészi hivatalban, illetve a templomban is elérhetőek, az intézmények honlapjairól pedig letölthetők
Iskolai előkészítő:
– Szeretettel, hívjuk az Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája ISKOLAKOSTOLGATÓ foglalkozásaira azokat a családokat, akiknél iskolába készülő óvodás gyermek van.
A következő alkalom március 11-én, kedden 17 órakor lesz, amikor az iskolában dolgozó pedagógusok fognak foglalkozni a gyermekekkel, azért is, hogy a szülők is lássák, milyen kollégák közé kerül, majd a gyermekük.
Az iskolában nyílt napot is fogunk tartani március 4-én a leendő elsősök szüleinek. A nyílt napon a részvétel regisztrációhoz kötött.
Óvodai jelentkezés:
– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában is készülünk a következő nevelési évre.
Március 3-14ig lesznek nyílt napok, amikor meg lehet tekinteni az óvodai nevelést.
A jelentkezési lapokat március 14-ig kell leadni.
Iratterjesztés:
– Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.
Templomtakarítás:
– Ezen a héten újra szeretettel várjuk a testvéreket pénteken, 17 órakor, hogy kitakarítsuk a templomot. Köszönjük azoknak, akik el nem múló szeretettel jönnek hétről-hétre takarítani, hogy templomunkban mindig tisztaság és rend lehessen alkalmainkra.
Lectio: Ezékiel: 3, 16-21
Textus: Lukács: 12, 41-48
Énekek: 39: 1
412: 2 (régi: 329)
Keresztelő: Zsolt: 39: 10 – Kóka Árlen Andrást.
Szülők: Kóka András és felesége Kóka-Czeglédi Enikő Regina
134: 3
Heidelbergi káté VIII. Úrnapja
824: 1-2 (régi: 512)
824: 4-6 (régi: 512)
290: 1 (régi: 434)
290: 2-4 (régi: 434)
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
Délután: Kátémagyarázatos – Orgonazenés istentisztelet:
Textus: Ezékiel: 10, 1-22
Heidelbergi Káté: VIII. Úrnapja
Énekek: 125: 1
561: 1-4 (régi: 241)
Orgonakoncert: Liszt Ferenc: Szent Szaniszló oratórium – bevezetés
Debussy, Claude: Arabesque
Kolos István: Hommage a Liszt Ferenc
Kolos István: Hommage a GEFE
702: 1-5
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!
25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!
26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”
(4Móz: 6, 24-26)