Budapest-Kispest-Központ, 2026. február 15.
Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alkalmak:
– Ma 17 órakor kátémagyarázatos istentisztelet lesz a templomban, amely egyben a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája családi istentisztelete is. Az alkalom után szeretetvendégséget fogunk tartani. (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 18 órakor bűnbánati istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban és mivel ez böjt első vasárnapja az úrvacsorai közösségünk is lesz, az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek a gyülekezeti házba gyermekistentiszteletre (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 17 órakor kátémagyarázatos istentisztelet lesz a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Február 26-án 18 órakor újra tartunk fiatal házsasok bibliaóráját.
Konfirmáció:
– Ezen a héten a konfirmandusainkat a 18 órakor kezdődő bűnbánati istentiszteletekre hívjuk és várjuk.
Énekkar:
– Szeretettel várjuk a testvéreket hétfőn: délután fél 6-tól van gyülekező és háromnegyed 6-kor kezdődik az éneklés a Gyülekezeti ház alagsorában.
Presbiteri gyűlés:
– A mai Presbiteri gyűlést elhalasztottuk és február 22-én, vasárnap a 10 órai istentisztelet után is lesz megartva a Presbiteri gyűlés az alagsori gyülekezeti teremben az alábbi tárgysorozattal:
- Lelkészi Díjlevél és egyéb javadalmak
- 2026. évi Missziói munkaterv
- 2025. évi Zárószámadás
- 2025. évi Kanonika vizitációs jegyzőkönyv
Temetés:
– Február 9-én, hétfőn a Kispesti újtemetőben búcsúztunk Fazekas Gyuláné, született Varga Katalin Klárától, aki 88 éves korában, január 8-án hunyt el. A keresztyén reménység igéit Máté evangéliuma 11, 28 alapján hirdettük: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Isten vigasztalását kérjük elhunyt testvérünk férjének, gyermekeinek és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt!
– Február 13-án, pénteken a Kispesti újtemetőben temettük Papp Lászlóné, született László Évát, aki 88 éves korában, január 23-án hunyt el. A keresztyén reménység igéit Zsoltárok: 73, 26 alapján hirdettük: „Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!” Isten vigasztalását kérjük elhunyt testvérünk testvérének és szeretteinek A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt!
NEXT konferencia:
– Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a február 21-én, szombaton 9-14 óra között a Ráday házban kerül megrendezésre a NEXT missziós konferencia. Részletesebb információk itt találhatók: https://www.parokia.hu/v/next-konferencia/
Felkészülés a 2026/27-es nevelési évre
Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában
és a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában:
– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájába, hívogatjuk a családokat, ezért iskolakóstolgató foglalkozásokat tartunk. Ugyan szeptemberben sokkal kevesebb alkalmat terveztünk, de a mögöttünk levő két iskolakóstolgató, alapján úgy döntöttünk, hogy további lehetőséget biztosítunk iskolánk életének megismerésére! Nagy örömünkre még mindig vannak új érdeklődők, az iskola és az ott történő oktatás, nevelés iránt! Ennek pedig legjobb módja, ha a kíváncsi szülők és gyermekek ezt személyesen tudják megtekinteni!
A következő iskolakóstolgatót március 10-én, kedden fogjuk tartani a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában 17 órától.
Biztatjuk mindazokat, akik nem voltak, hogy a legközelebbire jöjjenek el. Erre az alkalomra szeretettel hívjuk a 2026. szeptemberében első osztályba készülő gyermekeket és szüleiket, hogy közösen készüljünk a gyermekek életének arra a fontos pillanatára, amikor megkezdik iskolai tanulmányaikat! Az a célunk, hogy bemutassuk az iskolánkban folyó nevelő-oktató szolgálat egy részét.
Szeretnénk úgy bemutatni iskolánk életét, hogy már az általános iskolai tanulmányaikat megkezdett gyermekeket is szívesen átírassanak a mi intézményünkbe!
Részletes információk az iskola honlapján találhatók: https://ady.kkre.hu/
– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában is készülünk a következő nevelési évre.
Március 2-13-ig lesznek nyílt napok, amikor meg lehet tekinteni az óvodai nevelést.
A jelentkezési lapokat március 13-ig kell leadni.
Részletes információk az óvoda honlapján találhatók: https://kkre.hu/wpm/ovodank/
Templomtakarítás:
– Ezen a héten, pénteken a bűnbánati után szeretettel várjuk a testvéreket a templom takarítás szolgálatára.
Iratterjesztés:
– Elkészültek saját ajándék falinaptáraink, szeretettel kínáljuk a testvéreknek, vigyenek magukkal az otthonaikba.
Az iratterjesztésben még vannak 2026-os református falinaptárak, Bibliaolvasó kalauzok és Kálvin kalendáriumok. A Kálvin kalendáriumot azért is ajánljuk a testvérek figyelmébe, mert a mi egyházközségünk is bemutatkozik ebben a kiadványban.
Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.
Lectio: 2 Mózes: 20, 2-17 és Máté: 22, 37-40 és Jeremiás: 12, 1-17
Textus: Jeremiás: 12, 14-15
Énekek: 102: 1
Heidelbergi káté VII. úrnapja
Énekkar
750: 1-3
757: 1-3 (régi: 458)
757: 4 (régi: 458)
312: 1-4 (régi: 231)
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
Délután:
- Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodája családi istentisztelete
Textus: János: 10, 16-21
Heidelbergi Káté: VII. Úrnapja
Énekek: 9: 1
225: 1-3 (régi: 165)
23: 1-3
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
„Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok,
hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak,
és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.
18Inkább növekedjetek a kegyelemben
és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.
Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”
2 Péter: 3, 17-18