Budapest-Kispest-Központ, 2026. február 22.
– Böjt 1. vasárnapja –
Aki szeretné a Hirdetéseket emailben is megkapni kérjük, jelezze személyesen a Lelkészi hivatalban.
Segítségnyújtás Kárpátaljára, Ukrajnába:
– Kárpátaljai testvéreinket folyamatosan kívánjuk támogatni, ezért az adománygyűjtő perselyt kint hagytuk a templom hátuljában, ebbe lehet az Ukrajnába szánt anyagi támogatásokat elhelyezni.
A következő utunk előtt pedig majd fogjuk jelezni, hogy milyen élelmiszeradományokra van szükség, addig kérjük a testvéreket, ilyen felajánlásokat ne hozzanak, hiszen azt nekünk is tárolni kell.
Istentiszteletünk végén a kárpátaljai reformátusok kedves énekét fogjuk énekelni, amit az ottani református templomokban „kivonulóra” énekelnek: „Mindig velem Uram, mindig velem…”
Alkalmak:
– Ma 17 órakor kátémagyarázatos istentiszteletet tartunk itt a templomban, amelyen hálát adunk a délelőtti úrvacsorai közösségért is(online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Szerdán 18 órakor istentiszteletet tartunk itt a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Csütörtökön 18 órakor a fiatal házasoknak tartunk Bibliaórát az alagsori gyülekezeti teremben. Erre az alkalomra azokat a házaspárokat várjuk, akiknek az elmúlt néhány évben volt esküvőjük.
– Jövő vasárnap 10 órakor lesz istentisztelet itt a templomban az igehirdetés előtt a gyermekek kimehetnek a gyülekezeti házba gyermekistentiszteletre (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
– Jövő vasárnap 17 órakor kátémagyarázatos istentisztelet lesz a templomban (online közvetítve: https://kkre.hu/wpm/)
Konfirmáció:
-Szerdán 16 órára várjuk azokat a fiataljainkat, akik legalább 8. osztályosok és eddig nem jártak konfirmáció előkészítőre.
– Csütörtökön 1630-ra, azaz fél ötre várjuk azokat, akik már az elmúlt évben is jártak konfirmáció előkészítőre
Énekkar:
– Szeretettel várjuk a testvéreket hétfőn: délután fél 6-tól van gyülekező és háromnegyed 6-kor kezdődik az éneklés a Gyülekezeti ház alagsorában.
Presbiteri gyűlés:
– Az istentisztelet után Presbiteri gyűlést tartunk itt a templomban az alábbi tárgysorozattal:
- Lelkészi Díjlevél és egyéb javadalmak
- 2025. évi Zárószámadás
- 2026. évi Költségvetés
- 2025. évi Kanonika vizitációs jegyzőkönyv
Igazgatói pályázat:
– Józsa Gábor igazgató úr kérte felmentését a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája vezetői megbízása alól, tavaly decemberben az Igazgató tanács ülésén. Amíg megválasztjuk az új vezetőt, addig el fogja látni Igazgató úr a feladatait.
A fentiek miatt, a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség (Fenntartó), mint a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája (Iskola) fenntartója pályázatot hirdet az Iskola vezetői állására. A jelentkezés leadási határideje 2026. március 15, vasárnap 12 óra. A Fenntartó 2026. március 31-ig, minden jelentkezővel személyesen felveszi a kapcsolatot.
A pályázatokat a Fenntartó székhelyén (1196 Budapest, Templom tér 19.), személyesen kell leadni istentiszteletek után. További információért Harkai Ferenc lelkipásztort kell keresni.
NEXT konferencia:
– Szeretettel hívunk minden érdeklődőt ezen a héten február 28-án, szombaton 9-14 óra között a Ráday házban megrendezésre kerülő NEXT missziós konferenciára.
Részletesebb információk itt találhatók: https://www.parokia.hu/v/next-konferencia/
Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolája
Felkészülés a 2026/27-es nevelési évre
Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában
és a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában:
– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájába, hívogatjuk a családokat, ezért iskolakóstolgató foglalkozásokat és nyílt napot tartunk.
A nyílt napot március 3-án, kedden reggel tartjuk az első osztályba készülő gyermekek szüleinek. A nyílt napon való részvétel regisztrációhoz kötött (adyrefisk@kkre.hu)! Bővebb információ itt található: https://ady.kkre.hu/egyeb/2026/02/18/nyilt-nap-a-szuloknek/
A következő iskolakóstolgatót március 10-én, kedden fogjuk tartani a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Ady Endre Általános Iskolájában 17 órától.
Biztatjuk mindazokat, akik nem voltak, hogy a legközelebbire jöjjenek el. Erre az alkalomra szeretettel hívjuk a 2026. szeptemberében első osztályba készülő gyermekeket és szüleiket, hogy közösen készüljünk a gyermekek életének arra a fontos pillanatára, amikor megkezdik iskolai tanulmányaikat! Az a célunk, hogy bemutassuk az iskolánkban folyó nevelő-oktató szolgálat egy részét.
Szeretnénk úgy bemutatni iskolánk életét, hogy már az általános iskolai tanulmányaikat megkezdett gyermekeket is szívesen átírassanak a mi intézményünkbe!
Részletes információk az iskola honlapján találhatók: https://ady.kkre.hu/
– A Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközség Szőlőskert Óvodájában is készülünk a következő nevelési évre.
Március 2-13-ig lesznek nyílt napok, amikor meg lehet tekinteni az óvodai nevelést.
A jelentkezési lapokat március 13-ig kell leadni.
Részletes információk az óvoda honlapján találhatók: https://kkre.hu/wpm/ovodank/
Iratterjesztés:
– Még van a saját ajándék falinaptárainkból, szeretettel kínáljuk a testvéreknek, vigyenek magukkal az otthonaikba.
Az iratterjesztésben még vannak 2026-os református falinaptárak, Bibliaolvasó kalauzok és Kálvin kalendáriumok. A Kálvin kalendáriumot azért is ajánljuk a testvérek figyelmébe, mert a mi egyházközségünk is bemutatkozik ebben a kiadványban.
Egyházközségünkben az úgynevezett új énekeskönyveket használjuk az istentiszteleteken és ezzel a számozással rakjuk ki az énekeket a templomban az énektáblára. Akinek még nincs új énekeskönyve, az iratterjesztésben is tud vásárolni.
Lectio: János: 11, 33-57
Textus: János: 11, 49-52
Énekek: 6: 1
Heidelbergi káté VIII. úrnapja
6: 2-4
758: 1-4 (régi: 459)
42: 1-2, 7
Úrvacsora alatt: 352: 1-7 (régi: 436), 360 (régi: 440)
292: 1-2 (régi: 447)
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
Délután:
Textus: Jeremiás 19, 1-13
Heidelbergi Káté: VIII. Úrnapja
Énekek: 134: 1-2
675: 1-3
690: 1-10 (régi: 506)
799: 1
Igehirdető: Harkai Ferenc lelkipásztor
„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!
25Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!
26Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”
(4Móz: 6, 24-26)